15 ezer dolláros letéthez köthetik az amerikai vízumot bizonyos országok állampolgárai számára
Azt egyelőre nem árulta el a külügyminisztérium, hogy melyik országokból lesz drágább eljutni az Egyesült Államokba.
Azt egyelőre nem árulta el a külügyminisztérium, hogy melyik országokból lesz drágább eljutni az Egyesült Államokba.
A gyógyszeripar termékeire akár 250 százalékos vámot is elképzelhetőnek tart az amerikai elnök.
Átalakítaná a texasi kormányzó a választási körzetek határait, ami ellen államokat átutazva tiltakoznak a demokraták.
„Utasítottam a csapatomat, hogy AZONNAL rúgják ki Biden politikai kinevezettjét” – írta a Truth Social nevezetű platformján az amerikai elnök.
Az amerikai elnök kérésére most épp a Fehér Ház keleti szárnyát renoválják.
Az amerikai elnök Kanada vámtarifáját 35 százalékra emelete.
Az amerikai elnök bejelentése szerint augusztus 1-jétől érvényes az intézkedés, egy további, egyelőre nem részletezett „büntetéssel” együtt.
A fukusimai atomerőmű 20 kilométeres körzetében evakuálták az embereket, a szökőár Kalifornia felé tart.
Oahun regisztrálták a legmagasabb hullámot, ami 1,21 méter volt.
Alig 10 nap telt el a legutóbbi pusztító földrengés óta, a riasztás kiterjed Japánra és az Egyesült Államokra is.
Két hete 50 napos határidőt adott Moszkvának a tűzszünet elérésére, de mivel nem lát előrelépést, azt se várná ki az Egyesült Államok elnöke az újabb szankciók bevezetésével.
Az amerikai elnök szerint a tervezettnél sokkal drágább lesz a jegybank szerepét betöltő intézmény székházának felújítása, Jerome Powell viszont emlékeztette: nem jók a számításai.
„Ezek az állítások elég felháborítóak ahhoz, hogy megérdemeljenek egy választ” – közölte a volt elnök hivatala.
Az amerikai elnök újabb, neki nem tetsző véleményeket megfogalmazó televíziós személyeket vett célba.
Az elnöki párt egy hónapja kifütyülték az intézményben.
Donald Trump rácsapta a telefont a CNN munkatársaira, amikor a második esküvőjén készült képekről kérdezték.
A pekingi ünnepségen ott lesz Vlagyimir Putyin is, az oroszok nem zárták ki a találkozó lehetőségét.
A Fehér Ház szerint és megosztó kulturális és társadalmi ügyeket támogat az UNESCO, ezért kilépnek.
A tervekről már tavaly év végén jelentek meg hírek, úgy tűnik, hogy mostanra végre is hajtották a nukleáris töltetek átadását.
Az Egyesült Államok a világ legnagyobb kávé importőre, és a legfőbb partner ebből a szempontból Brazília. A vámok bevezetése drasztikusan növelheti Amerika kedvenc italának árát, ami a klímaváltozás, regionális konfliktusok és a folyamatosan növekvő kereslet miatt így is folyamatosan drágul.